Rólunk

Korábban - több, mint 10 évig - irodai környezetben dolgoztam, naphosszat ültem a számítógép előtt, így pontosan tudom mit érez az, aki hozzám jön és a hát-derék, vagy vállfájdalmat említi.

Emellett sportolok is, ami szintén megterheli a testemet, idén tavasszal több hónapot kellett kihagynom egy sérülés miatt, ami szintén a hátamat és a vállamat viselte meg legjobban.

Jártam a problémámmal masszázskezelésre, utána valóban javult az állapotom, így visszatértem az edzéshez, az irodai munka viszont már nem okozott igazi lelkesedést bennem.

Az járt a fejemben, hogy ezen változtatni szeretnék. Olyan szakma megszerzését tűztem ki célul, amivel a vendégeknek közvetlenül tudok segíteni, értem és érzem a problémájukat. Elvégeztem a svédmasszőr képzést, amiben igazán magamra találtam, és hivatásként élem meg. Így született meg a Gabó Masszázskuckó ötlete. :)

2023. szeptemberétől várom kedves vendégeimet pihenni-töltődni egy frissítő vagy relaxáló svédmasszázsra Budapesten, a XV. kerületben.

Folyamatosan képzem magam és időről időre bővítem szolgáltatásaimat, szem előtt tartva a saját személyiségemet és a vendégeim igényeit.